A németek magyarországi történelme akkor kezdődött, amikor Szent István
királyunk hitvesével, Gizella bajor hercegnővel német lovagok, papok és telepesek jöttek
az országba. A királynéval együtt fontos szerepet játszottak a kereszténység
elterjesztésében és a nyugati minták alapján püspökségekre és vármegyékre épülő
közigazgatás létrehozásában.
De Bajorországban született Szent Asztrik is, az első kalocsai érsek, Pannonhalma első apátja.
1000-ben a király őt küldte Rómába, hogy elismertesse az újonnan megteremtett keresztény
államot. A hagyomány szerint koronát kapott a keresztény magyar királyság önállóságának
elismeréseként, hogy megkoronázhassa Istvánt.
A középkorban folyamatosan érkeztek német földről Magyarországra földművesek,
kézművesek, mesteremberek. A németek betelepítése kétszer gyorsult fel: először II. Géza
uralkodása idején 1150 körül, aztán a XIII. században válaszul a tatárjárásra. A telepeseket
többéves adómentességgel, örökölhető földtulajdonnal, csökkentett bérleti terhekkel és
nagyobb szabadsággal próbálták ösztönözni. A betelepülőkkel növelték a népsűrűséget és a
lakosság lélekszámát, hogy intenzívebb földműveléssel, illetve a határokon átívelő
kereskedelemmel és bányászattal jobban hasznosuljanak az ország természetes erőtartalékai.
A török hódoltság a Magyar Királyság elnéptelenedett területeinek benépesítésére már
tudatosan készültek a magyar főnemesek és a bécsi udvar. Röplapokkal, toborzókkal
igyekezett meggyőzni az erre fogékony családokat, nőtlen és hajadon fiatalokat, hogy
települjenek át a török, és az ellenük küzdő hadak által elpusztított magyar földekre. Nem
lehetett könnyű dolguk: a maguk gazdaságának felvirágoztatását ugyancsak a németek
tömeges betelepítésével elképzelő Oroszországgal és a poroszokkal kellett felvenniük a
versenyt. Nagyjából félmillióan érkeztek hazánkba a XVIII. században. Az első szakasz 1689
és 1740 közt zajlott a bécsi udvar bátorításával és hozzájárulásával, de főleg földesúri,
főnemesi magánakciókkal. Így töltötték fel a Dunántúl egyes megyéit, az Alföld
peremvidékeit, és ekkor keletkezett a sváb településtömb Szatmárban.
A második hullám Mária Terézia (1740-1780) uralkodása idején érkezett, a földbirtokosok helyébe a bécsi
adminisztráció lépett szervezőként. A betelepítés meggyorsítására 1762-ben új rendelet is
született, ami a hétéves háború pusztításai nyomán új tömegeket indított el magyar földre,
főként Elzász, Baden, és Pfalz tartományokból. Az akkor, tereziánusnak nevezett érkezők
kizárólag a déli határvidéken telepedtek le. A harmadik szakaszt II. József 1782. évi pátense
tette lehetővé. Ennek nyomán a Saar-vidékről, Mainz környékéről, Hessenből jöttek
telepesek, ismét csak a déli, a korona birtokában lévő területekre.
